1.rész - A várva várt találkozás

Az emberek utálták a farkasokat. Állítólag azért, mert a farkas éjszaka eljön a faluba és elviszi a kisebb gyerekeket, hogy a falkának legyen mit ennie. Ezért az embereknek nem szabad a falu közelébe engedni a farkasokat. Óvniuk kell a falut és a kis porontyaikat. 

Egyik nap, Moonie, a virgonc farkaskölyök elkószált a falkától. Mindig is kíváncsi volt nagyapja legendáiban emlegetett csupaszbőrű monstrumokra, akik a falka melletti erdő után éltek. Nem is értette, hogy eddig miért nem ment el szétnézni arrafelé. A legendák arról szóltak, hogy a farkasok ősei, vadászni indultak az éjszaka közepén. A vak sötétben csak a szimatukban bízhattak. Érezték a finom sült hal illatát, és követték azt. Hirtelen világosság lett, és a szörnyek villámló botokkal, és éles vassal szurkálták össze őket. Aznap csak egy farkas tért haza épségben, épp hogy megúszta. Ő Moonie dédapja volt. Már csak egy ugrás választotta el a haláltól, annyira öreg volt. Nem lehetett tudni, hogy mi okból, támadtak rá az emberek a farkasokra, de azóta is a világ két legnagyobb ellenségei ők. Moonie nem félt. Szerinte nagyapja eltúlozta a dolgokat, és az emberek nem annyira buták, hogy ok nélkül rárontsanak egy kisfarkasra. A kölyök az erdő széléhez ért. Teljesen fenn volt a nap, tisztán lehetett látni mindent. De Moonie mégsem vette észre édesanyját, aki követte őt. Idegesen kérdezte kislányát:

- Mit képzeltél?! Ha odamész megölnek! 

-Bocsi, de annyira kíváncsi vagyok rájuk, ezek csak mesék, nem igazak, akkor lehetük biztosak benne, ha odamegyünk... Lehet hogy valójában barátságosak, és...

-Nem, nem akarom hallani! Most hazajössz kisasszony, és nem mehetsz még egyszer az erdő közelébe!!!! Különben is azok nem mesék! Dédapáddal megtörténtek, de szerencsétlen nem tudja elmesélni, mert azon az éjszakáán elvesztette a hangját! Nem akarom, hogy te is elmenj, és HA hazatérnél ilyen hadirokkant legyél! Előtted az élet, te meg a vesztedbe rohansz! - ezt kellet, hogy hallgassa egész álló nap a kiskölyöknek. 

Moonie falkája, a havasi falka, akik kizárólag fehér farkasokból állnak. Régebben a farkasok királya, azt a rendeletet hozta, hogy egy falkán belül csak ugyanolyan színű farkasok legyenek, hogy senki ne különbözhessen másoktól. A havasi falka, legjobb barátfalkája, a füst falka, akik szürke farkasokból álltak. Ha véletlen, valamilyen okból, két 100%-os szürkefarkasnak születik egy másmilyen színű kölyke, vagy szürkén, valamilyen másik színű mintázat, akkor kitagadták a kölyköt a falkából. Akiket kitagadtak, azokból összejött egy külön falka, a korcs falka. Őket tisztátalanoknak is nevezték. Egy időben nagyon megvetették őket, sőt némelyiket még szolgának is használták. Mára már elkerülik egymást a tisztátalan és a tiszta falka. Az összes falka közül a legvérszomjasabb, legelvetemültebb falka, az árnyék falka. Ők olyan feketék mint az éjszaka, de szemük, világító sárga. Állítólag, egész nap egy sötét barlangban vannak, ahova nem jut fény, és éjszaka járnak vadászni, nem lehet őket látni, annyira beleolvadnak a környezetükbe. Csak szemük árulja el őket, de egy pár farkas képes arra, hogy csukott szemmel vadásszon. Ilyenkor fülére, orrára hagyatkozik. Semelyik feketefarkas nem találkozott napsütéssel, napsugárral, sőt, még a Napot sem látták. Számukra csak sötétség van. És a szívükben is.

Moonienak érthetetlen volt ez is, hogy nem láttak, még napot. Olyan jó meleg, megszárít, néha felpezsdít. Nap nélkül nem lehet élni!!!! Imád napozni, és imád a többi kölyökkel a napsugarak között játszani. Az árnyék falka, mit csinál egész nap? A sötétség álmosít! Ezek szerint egész nap alszanak? És amikor lemegy a nap, kimennek vadászni? Inkább fordítva kéne! Ezeken gondolkozott a kicsi kölyök, aztán sötét, lett, lement a nap, és őt feváltotta a Hold. Moonie ilyenkor a saját lyukukba megy, és aludni kezd.

De ma nem ez volt a terve, ma ki akart osonni. Elég csökönyös volt ahhoz, hogy elszökjön otthonról. Bátran vágott neki a sötét erdőnek. Gyorsan odaért, a faluba. Pont ahogy nagyapja mesélt, úgy történt. Sötétség, édes illat, fény, és fájdalom. Izzó botokkal, sujtották rá. Két hatalmas ember volt ott, de mellettük egy kisebb is állt. Az csak aranyosan mosolygottt a kölyökre, majd miután látta tekintetéből, hogy az fél ordítani kezdett. Moonie nem tágított, elrohant. Ahogy kiszaladt a házból, többen jöttek, annyian lettek mint a tenger, és csak őt követték. Mi rosszat tett? Mit csinált, hogy ennyire megverték érte. Otthon csak az anyja erte el mindig, és most is fogja ha hazaér.

A találkozástól Moonie megjedt, nem mert megmukkani, és mikor talált, egy rejtekhelyet, megmoccanni sem. Behunyta szemét, és várt míg el nem mennek az emberek. Mikor már nem hallott semmilyen mocorgást kinyitotta szemét. Elindult a sötét erdőben, és bóklászni kezdett. Későbbi szembesülnie kellett a tudatttal, hogy eltévedt....

Hamarosan folytatom!