Slanetra

Hajnalban két sólyompár, akiknek lábai közt faág, fiókák és tojások voltak. Mikor megérkeztek Afrikába, kerestek egy hegy tetején álló odvas fát. A hegyet Sólyomkaromnak keresztelték el, és immár a fa odúja lett új fészekhelyük. Később Estelle, a sólyom-mama, épp felkelt a tojásokról, hogy repüljön egyet gyorsan, amikor hirtelen berepült férje, Kari.

-Nyugodtan menj csak, majd én vigyázok rájuk! - és ahogy ezt kimondta Estelle megjutalmazta egy hálás pillantással, majd kirepült. Mikor kirepült, az odúban, maradt egy tolla, amit férje még nem vett észre. Két fióka kelt csak ki. Mindkettő szépen aludt, kimerültek a hosszú útban. Egyszer csak megrepedt az egyik tojás, majd sorra a többi is, csak kettő nem akart kikelni. Kari éppen kikelő fiókájit nézegette, amikor egy vészjósló, segélykiálltást hallott feleségétől. Rögtön tudta, hogy baj van, és abban a másodpercben kirepült, hogy felkutassa feleségét. 200 méterrel arrébb találta meg őt eszméletét vesztve. 

-Drágám, mi történt? - kérdezte miközben szárnyai közé vette Estelle-t.

-Den...denev...denevérek... - ennyit mondott majd elcsuklott, hangja, szeme becsukódott, és nem mozdult többé. Kari szemében könnyek jelentek, meg majd iszonyatos düh lett úrrá rajta, mert tudta, hogy Monostatos, hű szolgái, a denevérek voltak. Aztán jutott eszébe, hogy gyermekei már biztos várják őt. Már a legszörnyebb gondolata támadt, amikor vissza fele repülve megpillantott egy lemaradt denevért, aminek lábai között egy kosárka volt. Nem törődött mindezzel, csak akkor amikor kíváncsiságból jobban megnézte, hogy mi lehet a kosárban, és észrevette, hogy fiókák vannak benne. Nagyon megijedt, hogy azok a sajátjai-e ezért leellenőrizte fészkét, és megijedt amikor csak egy pár tojás maradt a fészekben. A lehető leggyorsabban, és leghalkabban, repült a denevér után, majd alulról, felfelé támadva megölte a denevért, és a lezuhanó kosarat lábával elkapta és hazavitte. Csak ott nézett bele a selyemmel bélelt kosárba, és meglátta apró, aranysárga, pelyhestollú utódjait. Könnyek és örömkönnyek törtek elő szeméből, amikor egy nagy reccs, és a legutolsó, leglemaradottabb fiókák is megszületettek. Ez a nap volt a legszomorúbb, mégis a legszebb nap Kari részére.

Azóta eltelt fél év. A fiókák már szinte a serdülőkorban voltak. Kari semmit sem változott, csak volt egy pár ősz tolla, azonban a gyerekek nagyon sokat változtak. Csit, a legnagyobb nővér, már rég a tinikorszakban volt, gyönyörű lány lett belőle, a következő testvér, Csat, egy igazi,  fiú lett, őt követte Cset, aki fiú létére igazi álmodozó volt, a legkisebb fióka, Csot, a legkisebb kislány, nagyon vidám volt, lelke még nem érzett szomorúságot. Már nem voltak aranysárga színű tollazatuk, hanem kékesszürke, fekete és fehér tollak váltották fel. 

Borongós idő volt készülőben, bármikor eleredhetett az eső, Slanetra szigetén. A gladiátorok érezték, hogy a mai nap nem lesz olyan mint a többi, ez kivételes lesz. Nagy, hegyes körmüket köszörülték, egyesek, kardot fogtak karmuk közé, mások pedig egymáson gyakoroltak, hogy a harcot biztosan megnyerjék. A következő pillanatban egy pacsirta, egy kuvik hangját lehetett hallani. Ez jelentette a riadót. A gladiátorok fajtaként csoportokba vergődve felsorakoztak, és kémlelték az eget, mikor jelenik meg az ellenség. Csak sólyom kóválygott még, feleségét kereste.

-Estelle, húzódj vissza, nemsokára jövök! Nyugodj, meg nyerni fogunk! - szólt magabiztosan, majd harcra készen otthagyta feleségét, és csatlakozott a solymokhoz. Karmai közt egy éles tőr villogott. A gladiátorok sokan voltak. Köztük baglyok, solymok, pacsirták, pintyek, papagájok, és még sok más fajta.

-Megérkeztek - mondta egy hatalmas hóbagoly. És alighogy kimondta a szót, megjelentek a denevérek. Ekkor a sziget lakóinak harcosai is megindultak feléjük, és megkezdődött a harc. Mindenki mindenki ellen harcolt. A denevérek csak úgy potyogtak az égből, de mégis még sokan voltak. A sólyom aki az előbb beszélt a feleségével, most egy hatalmas felhő felé nézett. Ekkor meglátott valamit, amit addig senki. Ott volt Monostatos, a hatalmas fekete páva. Koromfekete volt az egész tollazata,  hosszú farktollai lefelé lógtak ahogy repült. Igen ám, de mögötte egy csomó holló vonult. Messziről senkisem vette volna észre őket, mert beleolvadtak az esőfelhőbe. A sólyom zúzája azt súgta, hogy menjem oda, és próbáljon szerencsét, de esze tudta, ha most odamegy belefut a halálba. Ennek ellenére utánuk lopózott, hiszen tudta, hogy a szigetet akarják elfoglalni, és a szigeten van Estelle. 

-Most maradjatok itt, túl sokan vagyunk, megláthatnak minket, én előre megyek! Ha meghalljátok a jelet, ti is jöttök! Értve vagyok?! - szólalt meg dörmögős, rekedt hangja Monostatos-nak.

-Igenis, dicső, gonosz Urunk!! - károgták a pimasz hollók, mikor elég messze volt Uruk az egyik megjegyezte:

-Indulhat a buli!! - majd ez volt utolsó szava, mert kiderült, hogy Monostatos mégis meghallotta, és farktollából kitépett egy tollat, majd mintha késsé változott volna, anélkül hogy hátranézett volna, torkon találta a hollót.

-Valaki még akar bulizni? - kérdezte gúnyos hangon, majd látta a félelmet suggaló arckifejezésüket és tovább állt. "A tettek mezejére kell lépnem!"- gondolta a sólyom és lábai közt, megvillant a hegyes tőr. Nem habozott, a célpont felé röpült, és mikor már majdnem neki ment, hátulról megtámadta. Elkezdődött az élet-halál harc. A hollók észrevették, hogy valaki megtámadta Urukat, így megiondultak, hogy megmentsék őt. De a gladiátorok is észrevették az elterelő hadműveletet, így, hogy meg tudják védeni a solymot, a hollók ellen mentek. Messziről úgy nézett ki, hogy egy nagy fekete pacában, van egy kisebb, kékes paca, és egyszer csak a fekete paca, leválik a kisebb pacáról. Közelről a sólyom Monostatos felé emelte tőrét. És a következő pillanatban lehullott a mélybe, és közben ezt mondta:

-Légy átkozott Kari!!!!! - majd egyre halkult, és végül egy nagy loccsanás közepette, belezuhant a mély, hideg és cápáktól hemzsagő tengerbe. És Monostatos, megfogadta, ha ezt túléli bosszút áll Karin, és családján.

Cset halálra rémülten rémült fel álmából. Azt álmodta, hogy egy szobában van, ahol háttal állnak szülei. Majd meghallja anyja hangját: 

- Ne gyere közelebb!- de Cset lába hajhatatlan, meg akarja ismerni anyját. Újra szól édesanyja, hogy ha közelebb jön megjárja. De most sem engedelmeskedik neki, majd mikor már mellé ér, meglátja, hogy anyja előtt egy bölcső van, és a következő pillanatban egy fagyos, jéghideg, gonosz kacaj, és fekete füst tölti el a szobát.

-Cset, mi a baj? Aludj! - mondta fáradtan apja, hiszen őt is felébresztette. 

-Nem tudok, álmodtam egy nagyon rosszat!

-Szeretnél róla beszélni? - Cset elgondolkozott, majd bólintott. Édesapja, Kari elindult, kifele az odúból, és kiült egy kinti ágra, fia követte. Cset elmesélte az álmát, a legapróbb részlatakig.

-Hogy nézett ki a szoba? - kérdezte Kari, a történet után.

-Azthiszem, hogy a falai zöldesbarnák voltak. A padló fűzfából, és a bölcső fölött, volt egy lelógó játékféleség, tudod, amikor a csecsemők fölé raknak olyan forgó valamiket...

-És mi volta forgó valamin?

-Hát 6 madár volt, mindegyik ugyanúgy nézett ki, csak méretben különböztek. 

-Értem, hát ez nagy hülyeség volt, aludj, mert holnap nagy nap vár rátok! - mondta fájó szívvel. Cset érezte, hogy lelombozta édesapját, de nem értette miért, és eldöntötte, hogy holnap kérdőre vonja. 

Másnap Cset akkor éberdt fel, amikor a nap már a hasára sütött. Testvérei kint, a pusztaságban játszottak sólyom-versenyt. A játék célja, hogy a fészkük melletti kis öbölben, egymásnak kitalálnak versenyszámokat, amit aki a legjobban teljesít, az nyer. Cset odarepült hahotázó nővéréhez, Csithez. 

-Apa, hol van? - kérdezte Cset.

-Nem tudom, állítólag vadászni ment. Nem jössz játszani velünk? - válaszolt Csit.

-Nem, elmegyek egy kicsit repülni. Majd jövök. - és azzal elrepült. Fölment a levegőbe, nagyon magasra, majd csinált, egy úymond hátraszaltót a levegőben, és a víz felé kezdett zuhanni. Egyre gyorsabban, és gyorsabban száguldott. A testvérei is észrevették, az atrakciót, és nagy tapsolásba kezdtek. Mikor már majdnem belezuhant a vízbe, kinyújtotta szárnyait, és azok mint az ejtőernyő visszahúzták őt. Sértetlenül és vízmentesen repült tovább. Mire apja visszaért el is felejtette mit akar tőle. 

-Gyerekek, vacsora!!! - kiabált a gyerekeknek, akik még mindig Cset elképesztő zuhanásán álmélkodtak.

-Ez egyszerűen szuper volt batyó!! Te vagy a példaképem!!!- mondta a legfiatalabb csibe, és odabújt bátyjához.

-Köszi, hugi!

-Jól van, ma megtanultok kiválóan repülni, és a vadászattal is foglalkozni fogunk!- mondta gyerekeinek, majd együtt kirepültek, az öböl melletti mégsűrűbb pusztaságba. Ott megtanította csemetéinek, hogy rá kell feküdni a légáramlatokra, hogyan kell éles kanyarokat venni, amit azután gyakoroltak is, aztán végezetül a vadászatot is gyakorolták kisebb rágcsálókon. Cset hangokat hallott maga fölött, majd égre emelte tekintetét. Két madár volt az. Mindkettő nagy testű, ha jobban megfigyelték, lehetett látni, hogy azok flamingók. Később a flamingók leszálltak Karihoz, és útbaigazítást kértek tőle. 

-Te vagy a nagy Kari? Régóta vágyunk rá hogy találkozzunk veled mester! - mondták a flamingók, majd mélyen meghajoltak. Az összes csemete értetlenül rájuk nézett.

-Az én nevem Fleccs, az övé Flaccs... Óóó, már gyerekeid is vannak? Nem is értem miért költöztetek el? Meg tudod merre kell menni Slanetra szigetére??

-Na elég legyen, nem ismerlek titeket, azt se tudom mi az a Slanetra, menjetek innen, ti nagytestű madarak! Hess!!- mondta ingerülten, és feszülten a családfő. Fleccs és Flaccs kárörvendően repültek el.

-De hát apa, nem véletlenül ismernek téged! És még mesternek is szólítottak! Kik ezek? Honnan ismered őket??? - kérdezte Cset.

-Fiam, nem ismertem őket biztos összetévesztettek valakivel!- válaszolta az apja.

-Én ezt akkor sem hiszem el! - mondta durcásan Cset, és azzal villámgyorsan elsuhant. Kari is utána repült volna ha Csit meg nem állítja:

-Apa, hagyd majd mi! A testvéri szeretet mindent megold! Gyertek gyerekek! - és Cset nyomába eredtek.

-Cset, állj meg!

-Nem, tudom, hogy apa mondta, hogy gyertek utánam! - mondta, majd teljes erejéből csapkodta szárnyait.

-Nem, nem apa mondta, nyugi! Higyj nekünk! - és Csit hangja tényleg komolynak tűnt. Ezért Cset úgy döntött, hogy leszáll a völgy mellett egy elhagyatott fára. Testvérei kimerülten leszálltak mellé, hiszen a családból Cset repült a leggyorsabban!

Egy öreg sólyom, épp abban a pillanatban szállt le a földre, amikor a nap már szinte teljesen lement! A földön egy nagyobb kavicsot fölszedett, amikor egy alagút jelent eg előtte. A vén sólyom óvatosan lépkedett a szűk folyosóban. Egyszer hirtelen megállt, és a földről felvett egy tollat. Majdnem olyan volt mint az ő tolla, csak ez a toll ki volt fakulva.

-Oh, Drágám, próbálom megvédeni őket, de Cset annyira kíváncsi teremtés, hogy nem nagyon tudom már visszafogni őt! Bocsáss meg! - azzal visszarakta a tollat a földre, és kiment a titokzatos, földalatti barlangból. Visszament a fészekhez, és azt hitte, hogy majd a gyerekek ott várják őt, Csettel, de nem volt ott senki. Azt gondolt, hogy biztos, csak elmentek játszani, vagy repülni egyet, így úgy döntött, hogy megvárja őket amíg hazaérnek.

-Segítsetek nekem! Olyan nagy kérés?! - kérdezte Cset a testvéreitől.

-Az én példaképem Csit, úgyhogy én mellette állok! Segítek neki, mert egyszer én is olyan akarok lenni mint ő! - mondta büszkén Csot.

-Na, jól van, ha Csit is beleegyezik, akkor én is segítek neked! - mondta Csat. Cset ekkor bociszemekkel nézett Csit felé.

-Oké, segítünk neked! - adta meg magát - De hogy?

-Én gyorsan a flamingók után akarok menni, hogy megtudjam, kik ők, honnan ismerik apánkat, és hogy hova mennek. De ehhez idő kell... Tartsátok fel, ha utánam akar jönni, és semmi esetre se mondjátok el, hogy hol vagyok!

-Jól van, de vigyázz magadra, Cset! - mondta Csit. Az összes fióka elbúcsúzott egymástól, és akkor Cset útnak indult. Próbált a lehető leggyorsabban, repülni, de látta, hogy nemsokára esni fog, úgyhogy nagyon meg kéne találja a flamingókat, Fleccset, és Flaccsot. 

-Na, menj már arrébb, nem férek el!!!- Cset a feje fölött hallotta a hangot, de mikor felnézett semmit sem látott, csak a szürke felhőket, amik bármikor kiengedhetik magukból a nagy, kövér esőcseppjeiket, hogy aztán azok elpárologva, újabb felhőket képezzenek. 

-Jaj, bocs, nem láttam! - Cset most egy másik hangot hallott maga felett, de megint nem volt ott senki.

-Ki az aki itt szórakozik velem?! Gyertek ide! Vagy hol vagytok??? - ekkor már egy mukkot sem lehetett hallani, és ebben a pillanatban kezdett potyogni az eső. Cset úgy gondolta, hogy akkor a szárazföldön keres magának, valami rejtekhelyet. Már éppen leszállt a földre, amikor lenézett, és nagyon megijedt! Rögtön visszament a levegőbe, hiszen ahol repült nem volt, már szárazföld, hanem hatalmas, mélykék tenger. Pont olyan mélykék volt, mint Cset tollazata. Az eső szép lassan egész testét elborították, és a hideg szél miatt, bármikor ráfagyhattak Cset szárnyaira, amitől ő lezuhanna a nagy tengerbe, amibe értelemszerűen megfulladna.

-Te, nézd meg azt a szerencsétlent! Bármikor lezuhanhat!! Segítsünk rajta! - hangzott megint az az idegesítő hang.

-Na, jólvan! Hé, te sólyom! Gyere ide! - mondta a másik hang.

-De hol vagytok?! - kérdezte kétségbeesetten a kis sólyom.

-A felhő fölött!! - válaszolták. Tényleg, gondolta Cset, hát hogy nem jutott eszembe,hogy a felhő fölött is lehetnek?! Elkezdett felfele repülni, és amikor már nagyon közel volt a felhőhöz idegesség lett urrá rajta, hiszen, ő még sosem csinált ilyet! Mi van ha nekiütközik a felhőnek, és már soha nem kel fel  többé? Nem, nem bátorság Cset! Ha azok a madarak is feljutottak, te is felfogsz!!! És összeszorította szemeit, hogy ne fájjon neki ha nekimenne. És repült, és repült, eközben elállt az eső. Érezni lehetett a nap melegét. 

-Hova mész, te sólyom?

-Hát hozzátok! - mondta, és ekkor már ki merte nyitni a szemét, és meglepődött, hiszen már rég átjött a felhőn, és ő észre se vette! Tényleg ott volt, allatta a két bugyuta flamingó.

-Hé, ti hova mentek? - és azzal odarepült hozzájuk.

-Hát, Slanetrára - mondták közömbösen.

-Az mi? - amikor kiejtette a csőrén ezt a kérdést, Fleccs, és Flaccs is ijedten nézett rá, szinte úgy mintha egy kocsi legalább 3-szor átment volna Cseten.

-Te, nem, tudod, hogy, mi az, a Slanetra???

-Nem - ekkor a gyenge idezetűbb flamingó szinte sokkot kapott.

-Hát, tudod, az egy sziget, ahol az összes madár biztonságosan élhet. - magyarázta el Flaccs.- Amúgy még Monostatos-ról sem hallottál?

-Nem. Ő ki?

-Ő volt az, aki el akarta foglalni Slanetrát, hogy ott aztán a fekete seregével lerombolja az egészet. De állítólag, egy olyan sólyom, mint te, észrevette, hogy mire készül, az a fekete páva, és az utolsó pillanatban, letámadt rá. De Monostatos megfogadta, hogy ha megint harcképes lesz visszakapja még!

-Fekete páva? Olyan nem is létezik!

-Dehogynem! Monostatos anyja gyönyörű fehér páva volt, de amikor azok a szörnyetegek, az emberek, elfogták Lucy-t, mert így hívták az anyját, akkor elvitték őt a fekete folyóhoz, ami olyan büdös, hogyha a közelébe mész meghalsz, de ha túléled, és inni akarsz a vízből, az ember öl meg. De ha az összeset megúsztad, akkor miután ittál a vízből, állítólag a víz érzi, hogy nincs ott ahol eddig volt, és a víz öl meg. Lucy-t odavitték a fekete folyóhoz, és szerencsés volt, mert nem halt bele a bűzbe, aztán az emberek letették egy kicsit, hogy mozogjon. Lucy a pillanatot kihasználva futni kezdett, és azért futott, mert az emberek eltörték a szárnyát. Mikor meglátta a vizet, eszébe jutott, hogy ő milyen szomjas, és odament inni. Csak egy kortyot ivott, de az is végzetes volt! Igaz, még volt ideje, elmenni egy másik helyre, és lerakni tojásait. Hát, ennyit a fekete páváról.

-Azt mondtad, hogy tojásait?

-Igen, Monostatosnak, még öt testvére volt, rajta kívül.

-Volt?

-Monostatos, miután megszületett, ugye ő volt a legidősebb, ő született legelsőre, nem tudott mit enni, mert nem volt ott az anyja. Ezért mikor utána kikelt egy tojás, kénytelen volt megenni, őt ha nem akart meghalni. Nézzünk oda! Mindjárt odaérünk!!! - mondta Flaccs.

-Hova?

-Hát Slanetrára!- és amikor Cset maga elé nézett melegséget érzett. Úgy érezte, hogy már régóta ismeri ezt a helyet, úgy érezte, hogy ez az igazi otthona. A szigeten egy hatalmas fa volt. Ágai, a felhők fölé is elértek. Törzse vastagabb volt, mint tíz elefánt egymás mellett! Cset csőre tátva maradt. A sziget töbi részén pálmafák voltak, minden méretben. 

-Na, ugye megmondtam, hogy szép hely? - kérdezte immáron Fleccs.

-Nem is temondtad, hanem én!- szállt vitába Flaccs. 

-Ez gyönyörűűű!!! - mondta elkápráztatva a sólyom.

-Na, kövess minket mi mindenbe beavatunk! Na gyere - és leszálltak egy pálmafára - Ezek a pálmafák, arra szolgálnak, hogy ha visszatérne Monostatos, és odáig fajulna a dolog, hogy elpusztítja a Fát, akkor legyen hova menekülnünk, mert Nagycsőr, az mondta, hogy ha vissza is térne a gonosz, csak akkkor fog, ha lesz miért, és akkor már ezekből a pálmafákból akkor fa lsz mint a Fából!

-Hogyhogy visszajön valamiért?

-Tudod, az a sólyom akiről beszéltünk mára már lehet, hogy meghalt, és akkor Monostatos, az utódjain áll bosszút.

-És nem tudjátok, hogy ki az a legendás sólyom?

-De, tudjuk.

-És ki az? - kérdezte feszengve Cset, mert nagyon kíváncsi volt.

-Hidd el nekünk, jobb ameddig nem tudod! Na, de menjünk tovább! Gyere, kölyök! A Fa egyszerre otthon, egyszerre ad otthont mindenkinek, de a fiataloknak itt kell tanulniuk, lehet választani : Szépítő= a szépítők úgy kiszépítenek, hogy senkise ismerne rád. Sebgyógyító= a sebgyógyítók az összes sebet el tudják látni. Nyomozó= a nyomozók, bármit meg tud oldani. Nyomkövető= a nyomkövetők bármilyen nyomból meg tudják állapítani, hogy ki hol van. És a legeslegjobbak, a Gladiátor= a gladiátorok, a rend fenntartói, ők harcolnak a gonosz ellen, olyanok mint a szuperhősök!!! Ha fiatalabb lennék bármit megtennék hogy gladiátor legyek! Minden madár álma, a gladiátorkodás!!! - Csetnek nagyon tetszett ez a gladiátorkodósdi. Ő is be akart nevezni minnél hamarabb!!!

-Na, de nekünk menni kell! - mondta Flaccs, és azzal testvérével elrepült. Cset odament a Fa tövébe, ahol nagy, fekete betűkkel ki volt írva: RECEPCIÓS PULT. A kis sólyom rögtön odaszaladt, a recepciós fecskéhez.

-Jó napot kívánok! Miben segíthetek? - kérdezte a kedves fecskehölgy.

-Ööö, én még csak most jöttem ide először.

-Értem. Átutazóban van, vagy meddig akar itt lenni?

-Sokáig. 

-Jól van, az Ön szobája lesz a 103-as, itt a kulcs, és itt írja alá. - azzal a kezébe nyomott egy kulcsot, és egy tollat, és a szárnyával odatolta neki a pultnál a lapot. Miután Cset aláírta a lapot, elindult felkutatni a Fát. Lentről felfelé repülte körbe. Legalul voltak 1-100-ig a szobák. Felettük voltak, a Szépítők: 2 arapapagáj, körülötttük mindenféle kence-ficék. A papagájok felett a sebgyógyítók voltak, itt már több madárfajta is volt: varjú, ő volt a fődoktor, de volt még ott kakukk is. Egy szinttel feljebb a nyomkövetők voltak, itt inkább cinegék, pacsirták és kisebb madarak voltak. Felettük a nyomozók foglaltak helyet, akik daruk, és gólyafélék voltak. Legfelül pedig a legendás gladiátorok voltak, ők inkább ragadozó madarakból álltak, baglyok, sasok, és keselyűk. Felettük a király és a királynő szobája volt. Mind a ketten hóbaglyok. És még fent volt a többi szoba a 100-350-ig.  Cset megkereste a saját lakását, és ahogy bement rögtön lepihent, hiszen annyit repült, hogy itt lett volna az ideje szunyókálni egy kicsit. 

Karit nyomta a bűntudat. Megkérdezte gyerekeiől:

-Mondjátok meg, könyörgöm, hova ment Cset?

-Apa, megigértük neki, hogy neked nem mondjuk el! - szállt vitába Csot.

-De nem értitek, hogy nincs felkészülve erre?! Bárhol veszély leselkedik rá, főleg, hogyha oda ment ahova gondolom! - ezen elgodolkoztak a sólyom fiókák, és belátták, hogy Karinak igaza van.

-Na jó, Slanetrára ment! 

-Tudtam! Tudtam!!! Azonnal indulnunk kell!!! Gyerünk!!! Utánam, és tartsátok a tempót! - és ők négyen, egyszerre repültek fel, majd szép lassan eltűntek a naplementében, és a biztonságot nyújtó fészek, üressé, és kihaltá változott.

Reggel Cset kipihenten és büszkén lépkedett ki a lakásából, és körbenézett. Furcsa volt számára, hogy bármerre járt, jó, alaposan megfigyelték, eleinte ezt nem értette majd kapott is erre egy választ a postástól, aki egy kakukk volt:

-Jéé, te igazi sólyom vagy?

-Igen, de ez itt miért ennyire fontos?

-Te nem ismered a legendát?

-Nem. - Erre az egész történetet elmesélte, Monostatosról és Kariról. Cset pedig rájött, hogy ő ide valósi, Slanetrába, hiszen itt volt egészen kicsi fióka korában, és itt is született. Arra is rájött, hogy apja egy legendás harcos, aki megvédte a szigetet. Csak az volt neki még sötét, hogy miért mentek el innen? és hogy halt meg az anyja? A postás, akit Raru - nak hivtak, összebarátkozott, Csettel, és sikerült is elterelni a gondolatait, a kérdéseiről. Később már ketten repülték körbe a szigetet, röhögve, és Raru mutatta a sziget legendás helyeit:

-És itt szállt le az első madár... ott zuhant a mélybe Monostatos... látod azt a szigetet ott nagyon messze?

-Nem

-És azt a hatalmas szürke felhőt?

-Hát én inen picinek látom.

-Na, az a felhő alatt van Monostatos szigete. Ő szállt le azon a szigeten először, és később szövetséget kötött a denevérekkel, mert azok erősebbek mint a hollók. Azóta nem támadt vissza de a nyomozók szerint bármelyik pillanatban támadhatnak, ezért lesz ma a gladiátor-képző, ott beválogatják, hogy a madarak bekerülnek-e, vagy sem a gladiátorok közé.

-Micsoda? Ma van?!

-Igen, miért? - de amikor már kérdezte nem volt ott Cset, elment a recepcióhoz, megkérdezte hol van, és oda is ment. Nem késett el, hiszen rajta kivül, egy uhu, és egy pinty (?) volt. Aztán érkezett, egy keselyű, és egy harkály is. Mikor már összesen öten voltak, megérkezett a tanitó, és kiséretében az uralkodó és a lánya. Nagycsőrnek, nagyon bölcs megjelenése volt, nem hiába volt király! A lánya pedig Vatta, egyszerűen elragadó volt. Cset rögtön belszeretett a hóbagolylányba. A tanitó meg eszméletlen idegesitő volt, végig károgta a szabályokat, majd nem akart minket repülni, aztán átvette az irányitást Nagycsőr:

-Az első három madár, aki ezt a kört megcsinálja, az nyer. Tehát el kell mennetek a sziget végére, ahol kezdődik a tenger. Ott vár rátok egy alagút a föld alatt, tele veszélyekkel, mikor kijöttök, a Fával találjátok szembe magatokat, és fontos, hogy gyorsan kerüld meg, mert nekimész! Mikor kikerülted, meglástz nagyobb pálmafákat, azok között, kell szlalomozni, hogyha kész, felrepülsz a Fa fölé, és onnan zuhanórepülésbe, ide ahol ti most állatok be kell zuhannotok.

Indulhat! - Cset hirtelen felröppent, és a lehető leggyorsabban ment az alagút felé, mögötte a pinty volt lemaradva, a három másik, meg hátul összeütköztek és ez lelassitotta őket. Cset megpillantotta az alagutat.Belezuhant a lyukba, és amikor benn repült, sziszegést hallott. Sötét volt, és sajnos nem látta a kigyókat, ezért szorosan a plafonhoz húzódott:

-Segitség! - sikoltozott valaki a háta mögül, olyan ismerős volt ez a hang, olyan mintha már hallotta volna egyszer, valakire emlékeztette de nem tudta kire, ezért megfordult és visszament. Amikor már a szeme megszokta a fényt, meglátta a kis pintyet aki mögötte repült, hogy elkapta egy kigyó, és most akarja őt összeszoritani. Cset éles karmaival megtámadta a fenevadat, aki feladta, elengedte a madárkát, és csendben elment.

-Köszönöm! - mondta a pinty

-Szivesen, de te lány vagy?

-Baj?

-Nem, csak lehet gladiátor lány is a csapatban?

-Persze!

-Hogy hivnak?

-Vida.

-Innen csináljuk együtt.

-Oké. - ketten kirepültek a barlangból, megkerülték a Fát, szlalomoztak és aztán felzárkózott, a harkály mögéjük. Sőt, később már  mindannyian egy kupacba voltak, a zuhanórepülésnél, viszont, Cset lett az első, Vida a második, és a harkály ért be harmadiknak. 

-Gratulálok! Szuper idő, és szuper jó! Tényleg nagyon örülök, hogy az első kadályt ilyen könnyen vettétek!