1.rész

"Egy rossz ember vagyok.... Nem is ember.... 123éves vagyok, és amióta az eszemet tudom, minden embernek fájdalmat okozok. Nem nézek ki idősnek, már régóta nem változtam semmit! Egy centit se nőttem, nem őszültem, még egy fél ránc sincs rajtam! Kiskoromban még elképzeltem az egész életem, hogy híres leszek, mindenki szeret, de mikor elvesztettem általánosban a legjobb barátomat, akivel együtt szőttük az álmainkat! Miután elütötte az autó, én megváltoztam. NEm akartam, hogy valaki is megismerjem, nem akartam, hogy legyenek barátaim, nem akartam mégegyszer átélni azt ami már egyszer megtörtént! Ezért mindenkibe belekötöttem, mindenkit ellöktem magamtól,  korán elköltöztem otthonról, elbújtam egy kis városkában. És bezárkóztam. Aztán mikor 20 éves koromtól nem változtam már semmit. Nem is híztam, nem is fogytam. 103 éve vagyok ugyanolyan, nem tudom miért, talán tényleg egy szörnyeteg vagyok! Persze, azóta már megbántam, hogy elmentem otthonról, mert már egyetlen családtagom sem él. Azt is megbántam hogy nem kerestem új barátot, mert akkor ki tudnám önteni a lelkem valakinek! Az összes kavargó érzést ami bennem van! És azóta híres is lettem! Nem úgy ahogy akartam, sőt ellenkezőleg! Már szinte mindenki ismeri Christian McLoud-ot! Elhírhedtem a beszólásiam miatt! Kiparodizálnak a YouTube-on, mint Puzsért.... Facebook-on is mindenki csak oltogat, hogy nem sül le a pofámról a bőr, hogy senkihez sincs egy szavam? - ilyeneket írogatnak. De ezekre már egy ideje nem válaszolok, helyette magamban oltom vissza őket! Mi az hogy az én életemmel foglalkoznak? Nem ismernek! Nem tudják miért vagyok ilyen! Csak annyit tudnak, hogy gonosz vagyok... És ezzel egyetértek! Mostmár szeretnék barátkozni, de ha mindenki elítélt, nem egyszerű... 

Én tudom, hogy nem vagyok ember! Csak nem tudom mi vagyok, vagy egyáltalán, hogy ki! Tegnap halványodni kezdtem. Jó, persze, most aki ezt elolvassa, rögtön kinyomja az oldalt, de nem! Ez igaz! Amikor felkeltem, a tükörben alig láttam magam! Talán végre teljesen láthatatlan leszek, eltűnök! És vége ennek az egész rémálomnak, amit mások ÉLETnek neveznek! Amikor tükörbe nézek legszívesebben lerúgnám! De nem tehetem! Próbálok magamon uralkodni! 

Amikor elköltöztem otthonról, kicsi voltam, akkor úgy vezettem le a dühömet, hogy a nálam kisebbeket megverem, vagy a nagyobbakkal kötözködöm. Most is a pokolig süllyedek, ha visszagondolok ezekre! Nagy bűntudatom van, és megnyomnám a Replay-t, de nem tudom hol van az a gomb! Már régóta az van, hogy felkelek, eszek valamit, aztán estig gondolkozok, hogy miért rontottam el ennyire mindent? Végül megint eszek, és lefekszem, majd kezdődik minden elölől! És én csak öregszem, és öregszem! Annyi gondolkodás után ma rájöttem, hogy elköltözök a legtávolabbi helyre innen, és ott halok meg! Ott nem fogok kötözködni, nem fogok verekedni.... Csak várom, hogy elvigyenek!